Napjaink pezsgő online kereskedelmében egy sikerre törő vállalkozásnak komoly kihívásokkal kell szembenézni. Egy jó ötlet, egy eladható termék önmagában még nem elég: a webáruház “kirakata” mögött összehangolt háttérmunka szükséges ahhoz, hogy a cég helyt tudjon állni a piaci versenyben. A könyvelésen, a marketingen vagy a logisztikán egyaránt nagyon sok múlik a hosszú távú sikeresség szempontjából. A speditőr jelentése talán még egy rátermett vállalkozó számára is kevésbé ismert fogalom, hiszen egy speciális, különleges szakértelmet igénylő területet takar. Tevékenysége többet jelent, mint puszta fuvarozást, hiszen az a termékek rendeltetési helyre történő eljuttatásához kapcsolódó valamennyi részfeladatot lefedi. A szállítás megtervezésén és szervezésén túl a felmerülő technikai, adminisztratív vagy jogi teendők ellátását egyaránt. Mostani bejegyzésünkben megnézzük, milyen szolgáltatásokat kínál egy speditőr és hogyan járulhat hozzá online vállalkozásunk sikeréhez!
A speditőr jelentése és feladatai
Egy internetes vásárlás alkalmával sok összetevős a képlet, amely alapján az ügyfelek véleményt alkotnak egy cégről. Szükséges a jó marketing, és kulcsfontosságú, hogy a termék időben és épségben eljusson hozzájuk. Fontos a megfelelő user experience, azaz az ügyfélélmény, amely az informatikai nyelvén arra utal, hogy mennyire találják felhasználóbarátnak a webshop felületét, milyen gyorsan és egyszerűen navigálnak azon, és adják le a rendelésüket.
Ha a megrendelés megtörtént, a vállalkozáson a sor, hogy a gyors és pontos kézbesítéssel végleg elnyerje vásárlói bizalmát. És itt jön képbe a speditőr: feladata, hogy mindent megszervezzen a szállítással kapcsolatban, amíg a termék a raktárból a vevőhöz kerül. De hogyan járulhat hozzá egy speditőr cég vállalkozásunk sikeréhez? Nézzük is részleteket!
Miben különbözik a speditőr a fuvarozó cégektől?
A speditőr olyan vállalkozás vagy vállalkozó, aki egy kézben tartva a komplett fuvarozási folyamatot, a szállítás összehangolásáért, tervezéséért és irányításáért felel. Magyarul szállítmányozót jelent, ami többet takar, mint a puszta szállítást. Ez utóbbi ugyanis a fuvarozó feladata és nem más, mint az áru fizikai mozgatása, szállítása a feladótól a címzettig, A pontból B-be – tisztán gyakorlati, operatív tevékenység, amely elsősorban rakodási és szállítási feladatok ellátását jelenti.
A szállítmányozás ezzel szemben főként szellemi munka, a szervezést, tervezést, ügyintézést vagy tanácsadást egyaránt takarhat. A speditőr arra vállalkozik, hogy mindent felmerülő teendőt elvégez az áru A-ból B pontba szállítása kapcsán. Ennek a folyamatnak a fuvarozás csak egy részterülete, a szállítmányozó az árutovábbítás teljes folyamatáért, a fuvarozási folyamatok szervezéséért és irányításáért felel. Amíg a fuvarozó fizikailag valósítja meg az árumozgatást, addig a szállítmányozó szellemi tőkéjét és kapcsolati hálóját felhasználva szervezi meg azt.
Hol helyezkedik el a speditőr a logisztikai folyamatban?
A szállítmányozás fontos része az ellátási láncnak, a tevékenység ugyanis a alapanyagok és késztermékek helyváltoztatásához szükséges valamennyi teendő elvégzésére kiterjed. Így a beszerzés és az értékesítés során egyaránt kapcsolódhat a vállalkozás logisztikai folyamataihoz. Ezen feladatok elvégzéséhez pedig speciális ismeretek, kiterjedt kapcsolati háló, nemzetközi fuvarok esetén idegen nyelvek és a külföldi országok jogszabályainak ismerete is szükséges. Emellett tisztában kell lennie a technológia lehetőségekkel, a szóba jöhető szállítási módokkal és útvonalakkal.
A gyakorlatban sok speditőr cég komplex szolgáltatást nyújt, a szállítmányozáson túl más logisztikai feladatok ellátását is vállalja, összekötve a beszállítókat, gyártókat, kiskereskedelmi ügyfeleket vagy a vásárlókat. A kiterjedt alvállalkozói hálózattal működő szállítmányozók körében olyan példákat is találhatunk, hogy a szervezés mellett magát a szállítást is saját eszközeikkel, járműparkjukkal teljesítik. Egy kereskedő szempontjából ugyanakkor ez részletkérdés, hiszen a szállítmányozó az árutovábbítás teljes folyamatáért vállalja a felelősséget.
Milyen szabályok vonatkoznak a speditőr tevékenységére?
A Polgári Törvénykönyv külön szerződés típusként nevesíti a szállítmányozási szerződést, mint a megbízási jogügyletek speciális esetét. A szerződés alapján a szállítmányozó a saját nevében a megbízó javára küldemény továbbításával összefüggő szerződések megkötésére és jognyilatkozatok megtételére, a megbízó pedig megbízási díj fizetésére köteles.
A törvény kifejezetten kimondja, hogy a szállítmányozó a fuvarozást maga is elláthatja. Ilyen esetekben a szállítmányozandó termékek átvételével a felelősség a szállítmányozóra száll át, akinek a megbízó utasításait szem előtt tartva kell a feladatot ellátnia. Amennyiben a megbízó szakszerűtlen utasítást ad, a speditőr köteles erre felhívni a figyelmét. Ha ennek ellenére is ragaszkodik elképzeléséhez és az nem ütközik jogszabályba, úgy viszont köteles követni a kapott utasítást.
Milyen feladatokat lát el a speditőr cég?
A hatékony végrehajtás alapja a megfelelő előkészítés: nincs ez másképp a jó szervezőképességet igénylő szállítmányozás kapcsán sem. Az előkészítés során a speditőr megtervezi az árutovábbítás teljes folyamatát, az optimális szállítási útvonalak, eszközök, időpontok, a felvételi és lerakási pont megválasztásával. Emellett számba veszi az esetleges jogszabályi vagy hatósági korlátozásokat, figyelemmel van a díjköteles útszakaszokra, nemzetközi szállítás esetén az adott ország irányadó jogszabályaira. Ha a speditőr felmérte a szállítmányozás körülményeit, tanácsadás keretében leegyezteti megbízójával annak pontos részleteit, idő- és költségvonzatait, erőforrás igényét.
A tervezést követően következhet a tényleges szállítás. Amennyiben ezt a speditőr saját maga végzi, úgy biztosítja a fuvarozáshoz szükséges technológia hátteret, mint az adatalapú GPS útvonaltervező szoftvereket, a menetíró készüléket (az úgynevezett tachográfot) az elektronikus naplózó és készletnyilvántartó programokat és a szállító eszközöket.
Természetesen a speditőr vállal minden adminisztratív teendőt, a szállításhoz kapcsolódó irodai munkát, amely különösen nemzetközi fuvarok esetén fontos feladat. Tevékenysége során mindvégig meg kell felelnie a jogszabályok előírásainak. Nemzetközi egyezmények szabályozzák például a vezetéssel és pihenéssel töltött idő arányát maximum 9 óra vezethető, de 4,5 óra vezetés után minimum 45 perc pihenővel. Ezen túl figyelembe kell vennie az adott ország munkajogi szabályait, a csomagolási előírásokat, a rakodási feltételek, valamint az okmányokra és a járművek személyzetére vonatkozó előírásokat.
Miért kulcsfontosságú a szállítmányozás az e-kereskedelemben?
Az online kereskedelem hatalmas népszerűségre tett szert az elmúlt években, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a vásárlók igényei is jelentősen növekedtek. A gyors szállítás ma már alapvető feltétele annak, hogy az internetes vásárlás a bolti beszerzés alternatívája lehessen, így az időtényező a versenyképesség egyik kulcsává lépett elő.
A szállítmányozó cégek kifejezetten erre a munkafolyamatra specializálódtak: levesznek minden terhet a megbízók válláról, aki így képes lesz erőforrásait teljes egészében vállalkozása fejlesztésére összpontosítani. Eközben pedig a speditőr gyorsan és professzionálisan teljesíti a beérkezett megrendeléseket, hogy a termékek pontosan és épségben érkezzenek meg a vásárlókhoz, a vállalt szállítási határidőn belül.
Hogyan segítik a speditőrök az e-kereskedelem sikerét?
Amint beérkezik a megrendelés, ketyeg az óra: ezen a ponton kulcsfontosságú a logisztikai folyamatok olajozott működése. Egy profi szállítmányozó automatizált megoldásokkal, akár robotizált eszközöket is hadrendbe állítva kezdi meg a szállítás előkészítését. Emellett rendelkezésére áll a szükséges emberi erőforrás is, amennyiben a rakodáshoz vagy a szállításhoz szükséges lenne.
Egy komoly szállítmányozó cég akár több fuvarozóval is kapcsolatban áll, így képes minden helyzetben az ideális megoldást választani. Kiterjedt kapcsolati hálójának köszönhetően az sem jelenthet fennakadást, ha például ellehetetlenül egy szállítási útvonal. Egy profi szállítmányozónak mindig akad egy “B” terve, tapasztalatai, földrajzi, közlekedési, fuvarozási ismeretei révén ilyen helyzetben is megtalálja az optimális megoldást.
A speditőr feladata, hogy megtalálja az ideális szállítási módot, a megbízó igényeit, a szállítandó áru tulajdonságait és az elérhető lehetőségeket együttesen mérlegelve. Ehhez különböző lehetőségek állnak rendelkezésre, a maguk előnyével és hátrányával együtt.
Milyen szállítmányozási módok közül választhat?
A közúti fuvarozás a legelterjedtebb szállítási mód: a statisztikák szerint hazánkban az évente megmozgatott 280-300 millió tonna áru 2/3-át közúton fuvarozzák. Előnye a rugalmasság, hiszen akár a háztól házig szállítás is elérhető, ebben az esetben még átrakodásra sincsen szükség. Különösen rövid és közepes távú szállításra alkalmas, amely alatt a küldemény végig nyomon követhető. Hátránya, hogy jelentős élőmunkát igényel, valamint a forgalmi dugók állandó kockázatot jelenthetnek.
A vasúti fuvarozás nagyobb mennyiségek, különösen tömegáruk hosszú távú szállítására ideális megoldás. Előnye, hogy környezetbarát és szinte bármilyen áru szállítható rajta. Ellene szól a viszonylagos lassúsága, valamint a közúti fuvarozáshoz képest alacsony hálózatsűrűsége. Hazánkban a második legjelentősebb szállítási módnak számít.
A tengeri, folyami fuvarozás konténerek, hajók és bárgerek használatával történik és szintén nagy mennyiségű áru hosszú távú szállítására optimális. A világkereskedelem nagy része a tengereken keresztül történik: Magyarországról jellemzően a rotterdami, a brémai, a rijekai és a koperi kikötőket veszik igénybe ebből a célból. A folyami fuvarozás korlátozottabb lehetőségeket rejt magában, elsősorban a vasút alternatívájaként szoktak igénybe venni.
A légi fuvarozás értelemszerűen a leggyorsabb és a legköltségesebb szállítási mód mind közül. Gyorsan romló vagy nagyobb értékű, esetleg sürgős küldemények fuvarozására jó megoldás, természetesen kisebb mennyiségekben. Itt éri a legalacsonyabb igénybevétel a szállítmányt, így a sérülékeny áru szállítására az egyik legbiztonságosabb alternatíva.
Nemzetközi szállítások esetében döntően multimodális vagy kombinált szállítmányozás történik, több szállítási eszköz igénybevételével. Ugyanakkor maga a küldemény ilyenkor is ugyanabban az intermodális egységben (pl. konténerben) jut el rendeltetési helyére.
Hogyan érdemes speditőrt választani?
A ideális speditőr kiválasztásához elsőként azt kell felmérni, hogy milyen termékeket, milyen volumenben és hova kell szállítani. Ebből már látni fogjuk, hogy elegendő-e számunkra a hagyományos, futárszolgálat útján történő kézbesítés, vagy ennél valamivel komplexebb logisztikai szolgáltatásra van szükségünk.
Ha a nemzetközi terjeszkedés is a terv része, akkor érdemes már az elejétől együttműködést kialakítani egy szimpatikus, szakmailag megbízható, meggyőző referenciákkal rendelkező szállítmányozóval. Azon túl, hogy profi módon teljesíti a megrendeléseket, nemzetközi kiterjedésű kapcsolati hálójára és tapasztalataira, tanácsaira is bátran hagyatkozhatunk, ha kilépnénk a nemzetközi piacra.
Egyes speditőrök olyan komplex szolgáltatást kínálnak, amely keretében további logisztikai feladatokat is elláthatnak. A bérraktározás keretében a szolgáltató nemcsak a fuvarozást és annak megszervezését végzi, hanem a raktárba történő betárolástól kezdve az árukészlet tárolásán és a megrendelés összeállításán át egészen a kézbesítésig, minden egyes részfeladatot.
Miért érdemes az MXP fulfillment szolgáltatását igénybe venni?
A MXP-nél évtizedes tapasztalatunk, kiterjedt alvállalkozói hálózatunk és szakmai felkészültségünk mellett komplex szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek. Ezzel akár a logisztikával és a szállítmányozással kapcsolatos minden terhet leveszünk a megrendelők válláról. Országosan 1 munkanap alatt szállítjuk ki csomagokat, de a nemzetközi fuvarozás terén is számíthat ránk!
Fulfillment szolgáltatásunk keretében pedig nemcsak a kézbesítést, hanem a teljes raktári logisztikát magunkra vállaljuk. Profi csapatunkat a legmodernebb technikák, automatizált megoldások és saját informatikai rendszerünk támogatja, amely a megrendelések automatikus beérkezésétől a futárszolgálati kiszállításig lefedi a teljes logisztikai folyamatot.